Gasztroasztrológia? – TÚRÓBA az egésszel

Gasztroasztrológia? – TÚRÓBA az egésszel

Jah, hát van olyan, hogy az ember pofára esik, meg olyan is, hogy beégeti magát, de ha valaki a hülyeségét váltig bizonygatja, és azért még pénzt is követel, hát az azért durvább, mint kibetonozott árokban régészeti leletek után kutatni.

Gömböm, gömböm, mond meg nékem....:-)

Gondoltam, egy életem, egy halálom, kipróbálom a legújabb őrületet. A reklám azt kínálta, tutira megmondják, milyen csillagjegyű emberek milyen kaját szeretnek, mivel érdemes őket meglepni, ha biztosra akarunk menni. Ne hülyüljetek már, botcsinálta gasztrobloggerként hát ezt nem hagyhatom ki! Gondoltam, rááldozom azt a néhány ezer forintot és felkeresem a „gasztroasztrológust”. Bejelentkeztem, nem kellett várni. A férjem mindig azt mondja, abba az étterembe nem szabad bemenni, ahol üres asztalok vannak ebédidőben, vagy a parkoló nincs tömve. Hát, belátom, igaza van és a módszerét adaptálnom kellett volna az asztrológusra is, de én csak szimplán örültem, hogy elkerülöm a várakozást, hát elmentem hozzá a kecsegtető és azonnal megszerezhető tudás reményében.

Naná, hogy hallgattam arról, hogy nem eszem húst, gondoltam, ha annyira tud, az a minimum, hogy ezt is látja a csillagokból, vagy az aurámból, vagy a szemem fehérjéből…vagy valami ilyesmi. Az IKEA bútorok között aztán kedélyesen el is csevegtünk a „szakemberrel” az élet nagy dolgairól, majd sürgetni kezdett, térjünk rá a lényegre, mert hamarosan jönnek hozzá. Na ezt azért szívesen kifigyeltem volna…

Aztán sorolni kezdte, hogy nekem, mint vízöntőnek, mik a kedvenceim, még azt is hozzátette, sosem szokott tévedni. Az ananászos sonkás tekercsnél még csak mosolyogtam, a sült bélszínnél krákogtam, a kolbászos levesnél aztán kitört belőlem a röhögés. Érdekes módon, olyan érzésem volt, mint akit leszedálltak, se szívlapáttal nem akartam agyonverni a csaló asztrológust, se ráborítani nem készültem az asztalt, csak kacagtam, mint ha ilyen módon akarna leválni rólam az összes seb, amit az elmúlt évtizedek során ejtettek rajtam a hasonló idióták. Amikor mondtam, hogy én vega vagyok, azt mondta, biztosan tévedek, vagy azt nem tudom jól, hogy mi a csillagjegyem. Ja, meg azt sem, hogy kik a szüleim, biztosan Maugli nevelt fel és valami büdös bunkó még a születési időpontomat is elírta…

S, ha már a gasztroasztrológus nem tudta kitalálni, mi is a kedvencem, hát én most elárulom nektek. Imádom a karamellt, és a körtét. Össze is hoztam a kettőből egy isteni desszertet, aminek a receptjét most megosztom veletek.

KARAMELLES, KÖRTÉS TÚRÓTORTA

Először a tortalapot sütjük meg. Ehhez egy kockamargarint összekeverünk 6 kanál cukorral és annyi liszttel, hogy vajastészta állagú, jól gyúrható masszát kapjunk. Ezt belenyomkodjuk egy tortaformába (én szilikonban sütöm, mert abból biztosan kijön) és 200 fokon 20 perc alatt szép aranybarnára sütjük.

Közben keményre felverek fél liter tejszínt. Negyed kiló túróhoz adok ízlés szerint cukrot, vanília kivonatot, egy citrom reszelt héját, majd belekeverek kb. 5 kanállal a felvert tejszínből. A körtéket kis kockákra felvágom (kb. 3-4 darabot) és vajon pici cukorral megpárolom őket. A kihűlt gyümölcsöt a felvert tejszínbe keverem.

Ezután a tortalapot megkenem körtelekvárral (én tavaly főztem be, isteni lett) majd a túrókrémmel, végül a körtés tejszínnel. A tetejére egy tábla karamellás tej csokit (mondjuk Milkát) vajjal megolvasztok, és szépen rásimítom. Díszíthetem kakaós tejszínhabbal. A tortát egy napig állni hagyom, hogy az alap megpuhuljon.