Bukta
Amikor először rendeltem chilis kávét
egy egri cukrászdában, a pincér azt kérdezte: hashajtásra vagy élvezeti célra
lesz? J
Nos, jogos a felvetés, csak talán nem érdemes ilyesmit kérdezni az első
találkozáskor, legalábbis, ha az ember bizakodó a másodikat illetően. Én
azonban inkább megjegyeztem a helyet, és azóta is odajárok, ha éppen Egerbe
vezet a jó sorsom. Ez már egy 15 éves sztori, mégis jól emlékszem minden
részletére, még arra is, hogy vegyes gyümölcsízes buktát kértem a kávéhoz.
Akkoriban ez volt a kedvencem, imádtam megfújni a porcukrot a habkönnyű
kalácstészta tetején.
Bár az első chilis kávém óta már egy
egész brazil kisvárosnak elegendő buktát megsüthettem volna, eddig valahogy
mégsem éreztem rá ingert, hogy megpróbáljam. Kivéve az elmúlt hétig, amikor is
valami bekattant az agyamban és olthatatlan vágy fogott el egy jó házi bukta
iránt. S miközben a kalácsot dagasztottam, volt bukta máshol is.
Ma is felfordul a gyomrom, ha felidézem,
hány celeb vigyorgott és kapta elő a retiküljébe bekészített kameráját, amikor
Medveczky Ilona hatalmasat bukott a Story gálán. A legtöbben csak kárörvendően
bámultak, szinte senki nem aggódott azon, hogy szegény vajon mennyire törte
össze magát. Aztán persze ment a susmus, hogy mi lehetett a perecelés oka. Miközben
tíz vendégből nyolcan elképesztőbbnél elképesztőbb pletykákat suttogtak egymás
fülébe a női mosdóban, addig csak kevesen akadtak olyanok, akik az
extrém sarokkal elkészített báli cipőt tették volna felelőssé az
esetért. Persze fő, a jóindulat, amiből a celebtársadalomban ugye nincs hiány.
Egy másik emlékezetes bukás mellett sem
szeretnék elmenni szó nélkül. Stohl András a Csillag születik egyik élő adásában
zúgott le a lépcsőn. Az említett eset óta sok víz lefolyt a Dunán, és hát a műsorvezető
azóta bebukott még valamit, nevezetesen az ittas járművezetést. Kíváncsian
várom, hogy amikor kijön a börtönből, hirtelen hány celeb kapja majd elő a kis
fényképezőgépét egy közös fotó erejéig, hogy aztán ő is lubickolhasson kicsit a
Stohlt körülövező dicsfényben. Mert afelől nincs kétségem, hogy a
színész-műsorvezető megdicsőülve, hősként vonul majd ki a börtön kapuján. Erről
meg Ambrus Attila jutott eszembe, de a viszkis kávé receptjét inkább a
következő alkalomra tartogatom… J
Chilis
kávé
A legegyszerűbb elkészítési módja, ha a
kávéfőző szűrőjébe az őrlemény alá és felé is szárított chilit teszünk. A
bátrabbak a magot se felejtsék ki! Az így lefőzött kávé pokolian jóJ
Bukta
3 deci langyos cukros tejben
megfuttatjuk az élesztőt. Közben a kenyérsütő gépbe teszünk 1 deci étolajból és
egy deci olvasztott vajból álló keveréket. Majd hozzáöntjük az élesztős tejet,
1 tojás sárgáját, 6 deka cukrot, 1 csipet sót, végül pedig negyed kiló
réteslisztet és negyed kiló finomlisztet. Azon a programon dagasztjuk és
kelesztjük a tésztát, amelyik 1 óra 20 vagy 30 perces. Amikor elkészült,
belisztezett deszkára öntjük. Enyhén kinyújtjuk és négyzetekre vágjuk.
Lekvárral töltjük és feltekerjük, akár a palacsintát, persze a végét
benyomkodjuk. A buktákat szorosan egymás mellé rakjuk a tepsiben és meleg
helyen legalább még fél órát kelesztjük. Majd olajjal bekenjük a sütik tetejét
és előmelegített sütőben közepes fokozaton kb. 20 percig aranybarnára sütjük.
Ha meghűlt, porcukorral beszórjuk. Ha így csinálod, biztosan nem bukod be ezt a
projektet.
Az egri pincér elég közvetlen volt, ha tényleg első alkalommal így nyitott, viszont tudhat valamit a cukrászda, ha ezután is szívesen jártál. :)
VálaszTörlés