Alagútélmény

Alagútélmény

Alagútélményt átélni és alagútban élményt átélni, egészen más tészta. Az elsőnél nagy esélyed van arra, hogy az lesz az utolsó kalandod, mielőtt beköszönsz a Megváltónak, míg a másodiknál azt érzed majd megváltásnak, ami ott bent történik J

A napokban alagútélményem volt. Ám mielőtt mindezt átélhettem volna, könyörtelenül legomboltak rólam nyolc eurót. Na persze nem Szent Péternek csúsztattam oda a kapupénzt, hogy aztán kedvemre parádézhassak a Mennyországban, hanem sokkal prózaibb körülmények között egy osztrák útellenőrnek. Úgy gondoltuk ugyanis, hogy ezúttal nem Bécs, hanem Graz felé közelítjük meg a magyar határátkelőt, csakhogy hiába volt autópálya matricánk, a szigorú tekintetű amazon a Graz előtti szakaszon közölte velünk, hogy nyolc eurót még pengessünk ki, ha erre akarunk továbbhaladni. 
Naná, hogy kifizeted a pénzt, nem is igen tudnál mit tenni, hiszen meglehetősen bravúros, sőt életveszélyes lenne egy hajtűkanyarral visszafordulni a pályán a dupla szalagkorláton át a modernkori útonálló elől menekülve. S mielőtt még anyázásra nyithattuk volna a szánk a cseppet sem informatív, ám de annál inkább követelődző felírat láttán, a nő már darálta is a sablonszöveget, hogy a „tunnel” az oka mindennek, amiatt kell fizetni. És naná, hogy a matricát ilyenkor maximum a fenekedbe dughatod fel, hiába hadonászol vele a pályaellenőr előtt, az kioktat, hogy ez ugyan ide is kötelező, de a plusz nyolceurós díj nélkül tovább nem igen mehetsz.

Miután felfogtuk és megemésztettük, hogy mi is a pálya, azon kezdtem el gondolkodni, mi a fenét kapok én majd abban az alagútban, aminek használatáért megközelítőleg 2400 forintot kell fizetni. Ez ugyanis tudomásom szerint máshol nem szokás, még akkor sem, ha az a „tunnel” 8 kilométer hosszú.

Vízióm támadt. Elképzeltem, hogy a nyolc euróért mi mindent kaphatnánk, hogy az ember mégse érezze úgy, palira vették. Lehetne mondjuk, fény- és hangjáték. Borzongásra vágyóknak sikolyok és sötétség, romantikus lelkületűeknek, meg rózsaszín díszkivilágítás mellett Richard Clayderman nyomhatná a Fur Elise-t. De menetközben a nyitott ablakon keresztül benyújthatnának néhány üdítőt, hambit vagy vattacukrot is, esetleg a falra erotikus fotókat is vetíthetnének, bár az már életveszélyes, ha arra gondolunk, hogy a kiéhezett autósok mi mindent csinálnának a mozizás közben. Persze mondanom se kell, hogy mi se horrort, se drámát, de még egy körömfeketényi pornót sem kaptunk a pénzünkért, így aztán az alkalmi alagútélményünk ezúttal elmaradt.

A mai recept azonban nem marad el, ami nem más, mint egy finom alagút, vagyis kifli túróval töltve. Gyerekkorom egyik kedvenc édességét kicsit felturbóztam és most szíves figyelmetekbe ajánlom.

TÚRÓVAL TÖLTÖTT KIFLIALAGÚT

A kifliket kettévágom, majd egy fakanál nyelével kifúrom őket, hogy legyen hely a tölteléknek. A túrót porcukorral és vaníliával ízesítem, majd belereszelem egy citrom héját is. 
A negyed kiló túróhoz hozzáteszünk egy deci felvert tejszínt és egy tojást is, amitől a töltelék még könnyebb és finomabb lesz, ráadásul nem esik szét a sütésnél. A túrókrémet a kiflibe töltjük és kb. 10 percig 250 fokon megsütjük az alagutakat, amelyeket porcukorral leszórva tállalunk.