TI(é)SZTA para

TI(é)SZTA para

Semmi kétség, én is beszopódtam a facebookba. Legszívesebben már a nőgyógyászati szűrővizsgálatot és a heti nagy bevásárlást is virtuálisan végezném, illetve végeztetném el. Bár jobban belegondolva, meglehetősen furcsán hatna a terpeszt és bekukucskál dolog, ha azt több száz ismerősöm előtt kellene bemutatnom.

Barátság...ami nem virtuális:-)

Szóval beszopódtam a facebookba. Így közel ahhoz a bizonyosodik X-hez kellett rákapnom a közösségi online micsoda ízére, ami ha sokáig tartogatja az ember a szájában, hát nem is annyira rossz. Meg cseppet sem macerás, inkább csak rohadt veszélyes, meg tiszta para. Beszopódni ugyanis annyit tesz, mint életed legnagyobb részét lájkolva és posztolva tölteni és közben azt hinni, van egy csomó barátod, holott mindez valami egészen más. Egy kicsit olyan ez, mint ha a nyolcvanas években kizárólag csak telefonon meg egy-egy fotót postán küldve magáról érintkezett volna az ember a barátaival. Meg attól sem áll nagyon távol, amikor az ember barátokat képzel magának valamiféle nem normális elmeállapotban. Jó-jó, tudom, hogy facebookon barátokat gyűjteni azért kicsit más, mint József Attilának képzelve magunkat naphosszat Vágó Mártára várni, de azért a közösségi háló is okozhat némi elszakadást a valóságtól, ha azt az ember gyakrabban műveli, mint mondjuk az evést, meg az ivást.

Semmi kétség, beszopódtam a facebookba. És amitől paráztam, azt végül szépen meg is kaptam. Mindig mindenkit arra figyelmeztettem, vigyázzon a virtuális barátkozással, mert azzal végén nagyon könnyen pofára eshet. Aztán épp én lettem az, akit jól megszívattak. Vagányan beszélgettem egy interjú reményében két héten keresztül egy Ambrus Attila elnevezésű profillal, ám végül kiderült, hogy baromira nem a Viszkis üzemelteti azt, hanem egy csaló, aki visszaélt Attila nevével. Persze egy idő után már levágtam, hogy valaki szórakozik a jónéppel, és csak azért maradtam vele online, hogy legalább lefülelhessem. Sikerült, de közben magamat is jól megszívattam. Mert nem elég, hogy mehetek majd tanúskodni a rendőrségre, hanem még a drága olvasóim is az én jó édes anyukámat szidták, amikor megjelent a cikk az ál Ambrus Attiláról. Megjegyzem, azok az alakok, akiknek egész nap nincs más dolguk azon kívül, hogy kommentekben szapuljanak másokat, nem csupán beszopódtak a nagy virtuális kozmoszba, hanem el is nyelte őket a fekete lyuk, ahonnan visszatérve minden jóindulatot kiszipkáztak az agyukból. Ilyenkor csak az vígasztal, hogy nyílván van még legalább 50-60-70-80 vagy 200 ezer ember, aki olvassa az újságcikkeimet és esetleg egyetért azokkal, de legalább is van annyira értelmes, hogy nyilvánosan nem gyalázkodik.

Beszopódni a facebookba tehát tiszta para, mint ahogyan az is, hogy az ember túlfőzi az isteni spagetti tésztát, ami, ha elázott, löttyedt, már csak gyomortölteléknek jó, élvezeti értéke nincs.

Ma egy olyan spagettit ajánlok figyelmetekbe, amelyik igencsak különleges, talán elsőre még furcsán is hangzik, de higgyétek el, isteni. Kicsit talán macerásabb, mint rántottát sütni, de a végeredmény valóban kárpótolja az embert a sok mosogatásért, meg pepecselésért. Hát akkor vágjunk bele.

SÜLT PARADICSOMOS SPAGETTI

Először tegyük oda a spagettit főni, és amíg az elkészül, a feltéttel is majdnem végzünk. Először a paradicsomokat vágjuk vastagabb szeletekre, majd azokat sózzuk, borsozzuk és fokhagymával dörzsöljük be. Ezt követően a paradicsomokat grillben süssük szép barnára. Ha nincs grillünk, serpenyőben is elvégezhetjük ezt a műveletet. A sült paradicsomokat villával összenyomkodjuk, hogy kicsit darabos maradjon a massza. Teszünk hozzá kicsi olívaolajt, feldarabolt lilahagymát, olívabogyókat, és mindezt a kifőtt tésztára öntjük. Így is fogyasztható, de a tetejére reszelhetünk sajtot is. Leginkább a parmezán illik hozzá.